Bihari Kissárrét Program

Környezeti Hatás: A tervezett beavatkozások révén évente több százezer köbméter csapadékvíz tartható helyben, közvetlenül javítva a kistáj microklímáját és a talajvízszintet.

Kötegyán és az együttműködésben lévő települések, Sarkad, Körösnagyharsány, Biharugra, Geszt, Mezogyán, Sarkadkeresztúr, Méhkerék, Újszalonta, Nagyszalonta (RO), Cséffa (RO) és Oláhszentmiklós (RO)) a Kis-Sárrét nevû kistájon és annak Déli határvidékén helyezkednek el. A terület csatornákkal, egykor aktív vízfolyásokkal sûrûn behálózott, a Sebes-Köröstõl a Fekete-Körösig terül el. Az Erdélyi-szigethegységbõl érkezõ Sebes-Körös és több kisebb vízfolyás, elsõsorban a Korhány, a Köles-ér és a Gyepes-ér áradásai alakították ki azt a hatalmas Körösnagyharsánytól Vésztõig húzódó vízivilágot, amelyet Kis-Sárrét néven említünk. A XIX. század folyószabályozási és lecsapolási munkálatai következtében az ártéri közösségek élõhelye drasztikusan beszûkült, nagyrészt teljesen eltûnt. A problémát azonban még inkább felerõsítette egy hibás emberi beavatkozás, amely után megérkeztek az éghajlatváltozás hatásai is, jelen esetben a szárazodás. Az 1970-ben a Körösökön levonult kritikus árvíz után Romániában az országhatárral párhuzamosan futó felfogó csatornákat építettek, így ez a térség elzárásra került a hegyvidéki vízgyûjtõ által biztosított vízpótlástól. Ez úgy néz ki, hogy a román területen kialakított Felfogó, illetve Anti csatornák gyûjtik össze a Keletrõl lefolyó vizeket, és vezetik – a Gyepes fõcsatornát és más korábban aktív vízfolyásokat kikerülve – közvetlenül a Fekete-Körösbe.  

Ez a felfogó csatorna tehát a korábban jelentõs vízforgalmat lebonyolító, elsõsorban Sebes-Köröst tápláló vízfolyásokat keresztülvágta és lecsapolta azokat. Ezek az egykori vízfolyások a Gyepes-ér, Toprongyos, Pósa-ér, Kopolya-ér, Korhány-Köles-ér. Vagy, ahogy ma már indokoltabb megnevezni õket: Holt-Gyepes, Holt-Korhány stb.. 

 Az elmúlt évtizedekben legalább tavasszal olvadás után, vagy egy-egy esõsebb idõszakot követõen került víz a medrekbe, de az elmúlt évek aszályai miatt most már ezek is elmaradtak. Ennek az a következménye, hogy a hosszú évezredek alatt kialakult növénytársulások és az állatvilág véglegesen eltûnhetnek ezeken a vizes élõhelyeken

A kistáj településein azt észleljük, hogy a csapadék mennyisége csökken, érkezése ritkább és kiszámíthatatlan, ugyanakkor a korábbiakhoz képest több az intenzív csapadékesemény, de ez nem szivárog be a talajba, így nem javítja a helyi vízháztartást. A belvizes idõszakok is egyre ritkábbak és rövidebb ideig tartanak. Inkább legyen több víz, mint kevesebb. A korábban jelentõs vízhozammal rendelkezõ vízfolyások (Gyepes-ér, Korhány stb.) medrei az év nagy részében szárazak. A medret benövi a vízi növényzet, a magasabb rendû gerinces élõlények (halak, vidra) ezekbõl a vízfolyásokból eltûntek. Természetesen nemcsak a medrekbõl tûnt el a víz, hanem a talajvízszint is süllyedt, amit az ásott kutakban figyelhetünk meg. Összefoglalva: a probléma a folyószabályozásokkal és a lecsapolásokkal indult, ezután következett a nagytáblás mezõgazdasági termeléshez kapcsolódó hibás tájhasználat, majd a 70-es években megépült Felfogó-csatorna táj-kiszárító hatása és mindezek tetejébe, vagy mindezek hatásait felerõsítette az éghajlatváltozás, elsõsorban az utóbbi 10-20 évben. Ez pedig a térség kiszáradásához vezetett. A szárazodás korábban is érezhetõ volt, de a csapadék csökkenésével és a belvíz megszûnésével ez még inkább erõsödött. A 2022-es év pedig soha nem látott aszályt hozott.